Mondj le a teljesítményről

Akár több éve futsz, akár pár hete kezdtél el futni, valószínűleg megfogalmazódtak magadban elvárások a teljesítményeddel kapcsolatban: akár a tempóddal, akár a lefutott kilométerek számával, emelkedők mennyiségével, esetleg egyszerre mindegyikkel.

„X hét múlva Y mennyiséget fogok futni!”, határozod el magad, és aztán megkeresed a saját motivációs eszköztáradból azokat, amellyel ezt a célt el tudod érni. Fontos kiemelnem, hogy ennek a folyamatnak a megtapasztalása szükségszerű és csodálatos tud lenni: az első versenyre való felkészüléssel járó izgalom, az este kikészített ruha a székre, hogy hajnalban ki tudj osonni futni, az első futócipő felavatása, az új útvonalak felfedezése, a fejlődés megélése, a sikerélmény, hogy még többet és még gyorsabban sikerült futnod – mind azt igazolja, hogy a futás egy olyan hobbi vagy sport, amiért megéri áldozatokat hozni. Talán adnak annyi motivációt a jó élmények, hogy az első kudarcok után még tartsa benned a lelket, és valahogy sikerül áthidalnod a mélypontokat, a sérülést, fájdalmakat, de az is lehet, hogy már felhagytál a futással, és más rekreációs tevékenyégben találtad meg a számításaidat.

Talán ezt az érzést még nem, vagy már nem ismered, de a futással való kapcsolatban az is fontos szakasz, amikor felismered, hogy nem kell hozzá feltétlenül cél, hogy kitarts mellette. Ez akkor következik be, amikor már magad mögött hagytad az első számodra komolyabb versenyeket vagy elérted a kívánt eredményeket, vagy éppen, hogy nem érted el, mégis lázba jössz a következő futás gondolatatától. Újra és újra kiráz a hideg az örömtől, hogy mennyire nagyszerű sportra bukkantál, és csak úgy eljársz futni, mert futni jó.

Akárhányadán is állsz a futással, a teljesítés kényszere kisebb-nagyobb mértékben jelen van a futásodban. Ez nem baj, és nem is kikerülhető tényező, hiszen ahhoz is a teljesítmény alá kell rendelnünk magunkat, hogy a következő bokorig eljussunk, vagy ha még inkább nagyító alá vesszük a kérdést:

fel kell emelned a lábad ahhoz, hogy elmozdulj a kiindulási pontodból.

Ennél viszont többet nem kell tenned. Ha elsajátítod az Örömfutás technikáját, akkor mindössze ezt az egyetlen, „nulladik” döntést kell meghoznod, amiről már korábban is írtam. A többi már nem teljesítmény kérdése, és nem is fogod érezni annak jelenlétét.

Mondj le a teljesítményről.

Amikor először hallottam ezt a mondatot, fogalmam sem volt, mit lehet ezzel a tanáccsal kezdeni. Mintha egy dühöngő embernek mondanák, hogy nyugodjon le. Hogyan lehetne a teljesítményről lemondani? Amikor úgy döntök, hogy lemondok róla, éppenséggel ismét egy célt tűzök ki magam elé, amihez újabb teljesítési lépésekkel tudok eljutni. Mégis hogyan lehet lemondani róla? Nem gondolatok útján. Nem mondhatod magadnak azt, hogy „ide figyelj, kedves én, most valami olyasmit szeretnék elérni, amit csak akkor fogok tudni elérni, ha nem szeretném elérni.” Vagyis, éppenséggel mondhatod, csak az elméd nem tudja feldolgozni ezt, mert ez az instrukció nem neki szól.

Azért nem tudja értelmezni, mert az elme egy olyan környezetben fut, aminek a nyelvezetét ő maga írta, és mivel te azt gondolod, hogy ez az egyetlen nyelv, amin tudsz beszélni, az instrukció viszont magából a környezetből szól, nincsen „nyelvre kódolva”. Így amikor ezt az mondatot olvasod: mondj le a teljesítményről, messziről szólítanak meg, az elme nyelvén ugyan, de a lényeg az, ami amögött bújik meg, akár a csend a szavak között. Az Örömfutás a mi nyelvünkön segít megismerni ezt a csendet, anélkül, hogy ezért cserébe bármilyen hitvallást kéne követned.